Nemzeti Sportközpontok

Húsz éve volt ekkora fejlesztés a Hajós Alfréd Uszodában

A válogatott játékosok már nagyon várják a vízilabda Európa-bajnokság hétfői rajtját. A megszépült margitszigeti létesítményt a kontinenstorna után használhatja a nagyközönség.

Rendben befejeződött a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda felújítása a vízilabda Eb előtt.

„Sokkal szebb az uszoda, mint az elmúlt húsz évben volt. Kétéves fejlesztési program valósult meg, és a 800 millió forintba kerülő munkálatokat a szövetségekkel egyeztetve végeztük el. Tökéletesen sikerült a lelátók felújítása, emellett megszépültek az öltözök és új borítást kaptak a teraszok” – jelezte Vígh László, a Nemzeti Sportközpontok vezetője a szerdai helyszíni sajtótájékoztatón.

Beszámolt arról is, hogy a közvetítéssel kapcsolatos infrastruktúra is megújult. Megerősítették a világítási rendszert, kicserélték a kamerákat, és új hangosítási rendszert állítottak üzembe.

„Az Európa-bajnokság alatt ugyan a nagyközönség nem használhatja a medencéket, de a beruházás megmarad, és a kontinenstorna után már mindenki élvezheti a fejlesztések eredményét” – tette hozzá Vígh László.

A Nemzeti Sportközpontok vezetője jó szereplést kívánt a magyar válogatottaknak, és jelképesen átadta az uszodát a csapatkapitányoknak, a főépület stilizált képét átnyújtva.

Köszönjük az uszodát, annak a 100 ezer embernek a nevében is, aki a torna alatt kijön ide szurkolni. Bízunk benne, hogy a szurkolók lelkesedését sikerül majd fent tartanunk a  teljesítményükkel” – mondta Benedek Tibor, a férfi válogatott szövetségi kapitánya, aki szerint az itthoni Európa-bajnokság ünnepe a sportágnak.

A szakvezető emlékeztetett arra, hogy ebben a sportágban legutóbb 13 éve adott otthont Budapest kontinensviadalnak.

„Most újra itt az alkalom, hogy megmutassuk magunkat a közönségnek, és meg kell ragadnunk ezt a lehetőséget” – fogalmazott a játékosként háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor.

Varga Dániel, a válogatott csapatkapitánya elmondta, hogy a Margitszigeten tanult meg vízilabdázni, így számára felemelő érzés lesz itt játszani.

A játékunk sokat fejlődött, tisztességesen felkészültünk, így optimisták lehetünk az eredményességet illetően” – emelte ki az olimpiai és világbajnok játékos.

Lépésről lépésre szeretne haladni Merész András, a vb-bronzérmes női csapat szövetségi kapitánya.

„Tiszta a stáb és a játékosok lelkiismerete, mindent megtettünk annak érdekében, hogy megfelelő formában játszhassunk a tornán. Az első mérkőzésünk szerdán lesz, tehát még egy hetünk van, hogy csiszoljunk a játékosok formáján” – fejtette ki.

Takács Orsolya csapatkapitány arról beszélt, hogy a felkészülés jól sikerült, és az a tény, hogy idehaza játszanak, plusz motivációt jelent számukra.

Az Európa-bajnokság nyitó napja július 14-én, hétfőn lesz, az érmek sorsa 26-án és 27-én dől el.

A nagyközönség és a vízilabda Eb-n nem érdekelt sportolók július 12-től 27-ig nem használhatják a Hajós-Széchy Uszoda medencéit, a Császár-Komjádi Uszodát pedig a látogatók csak korlátozottan vehetik igénybe. Amennyire lehet, ez a létesítmény próbálja kiszolgálni a vendégeket, de ebben az időszakban az élsport igényeinek kielégítésére a szokottnál is nagyobb gondot fordít a Nemzeti Sportközpontok.