Nemzeti Sportközpontok

Kapusképző központ is lesz a balatonboglári akadémián

Balatonbogláron beszélt a Nemzeti Kézilabda Akadémia fejlesztéséről Vígh László miniszteri biztos.

„Szent Mihály napi rendezvényen vagyunk itt. A hagyományok szerint Mihály napján mindenki hazatalál. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a kézilabda hazatalált, Balatonboglár és az itt épülő modern akadémia tökéletes otthona lesz a sportágnak. A Mihály napi szokások között azt is lehet olvasni, hogy ilyenkor a nagy nyári és ősz eleji munkák után megpihentek az emberek. Ez ránk nem vonatkozik, sőt, most kezdődik majd a munka igazán izgalmas és látványos része, a kivitelezés” – fejtette ki Vígh László a Nemzeti Kézilabda Akadémia rendezvényén.

Az akadémia létesítményei két egymáshoz közeli, de különálló telken lesznek. Az egyik helyszínen, az Urányi János Sportközpont mellett új, nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas sportcsarnok épül, amely az akadémia hallgatóinak és az itt edzőtáborozó külföldi versenyzőknek biztosít lehetőséget a sportolásra.

A csarnokban három, a nemzetközi szabványnak megfelelő kézilabdapálya áll majd rendelkezésre, amelyeket edzések idején el lehet választani egymástól. Az épület egy egyedülálló kapusképzőnek is központja lesz, amely saját kiértékelő helyiséggel is rendelkezik majd. A bajnoki mérkőzések nézői egy 200 fős lelátón szurkolhatnak, rangosabb meccsek idejére mobil lelátókat lehet felállítani, több mint 1500 férőhellyel. Megérkezéskor egy tágas, a mai kor igényeit kielégítő aula fogadja az épületbe látogatókat. A vendégek kényelmét az aulához kapcsolódó recepció, büfé és ruhatár biztosítja.

„A másik létesítmény az akadémiai falu, amely kiszolgálja a sportolókat, tanáraikat és az akadémia irányítóit év közben, biztosítva étkeztetésüket, tanulási lehetőségeiket, rekreációs igényeiket. A Balaton partján, a Kodály Zoltán utcában, 24 ezer négyzetméteres területen épül majd, és legnagyobb részét a meglévő épületek felújításával, átalakításával alakítjuk ki” – közölte a miniszteri biztos.

A kollégium összesen 180 fős, emellett 12, négycsillagos vendégszobával rendelkezik majd, és külön lakások és apartmanok is lesznek az egyik szárnyban. A tágas étteremben 250 fő fér el. A terasszal rendelkező wellness épület az átalakítást követően a sportolók rekreációjához szükséges funkciókat látja el. Itt kapnak helyet azok a terápiás funkciók, melyek a sérülésben szenvedő sportolók gyorsabb felépülését segítik elő.

„A sportcsarnok jogerős építési engedélyei már megvannak, míg az akadémiai falu kiviteli tervei készültek el, és folyamatban van az előzetes szakhatósági állásfoglalások begyűjtése” – mondta el Vígh László.

A Szent Mihály napi rendezvényen Mocsai Lajos, az akadémia főigazgatója átvette Balatonboglár díszpolgári oklevelét.