Nemzeti Sportközpontok

Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program

Vissza

Európai színvonalú tantermek, tornatermek és tanuszodák épülnek országszerte a Program keretein belül.

Bemutatkozás

A kormány 2014-ben döntött a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program elindításáról. Az a cél, hogy olyan európai színvonalú tornatermek, tantermek és tanuszodák épüljenek, amelyek hosszú távon szolgálják a fiatalok fejlődését elősegítve így az adott település köznevelési feladatainak ellátását. A Kormány 1523/2015. (VII.31.) számú határozata a Nemzeti Sportközpontokat építtetőként jelöli ki és egyben rögzíti, hogy a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósítandó egyes tanterem, tornaterem és tanuszoda beruházások teljes egészében központi költségvetési forrásból valósuljanak meg.

Tanuszoda építések

Sok évtizedes lemaradást kell ledolgozni itthon, mert kevés az olyan település az országban, ahol elegendő vízfelület áll rendelkezésre, vagyis a létesítmények ki tudják szolgálni az úszni, vízilabdázni vágyó fiatalokat és a mozgás szerelmeseit. Tanuszodák építéséről ez idáig 25 településen született döntés. Az új létesítményekben – a mindennapos testnevelés mellett – mindenki más számára is biztosított lesz az úszás, a kikapcsolódás, a rekreáció és az egészségmegőrzés lehetősége. Ha ezek felépülnek, akkor összesen 700 ezer ember számára biztosítanak majd úszási, sportolási lehetőséget. Olyan tanuszodák létesülnek, amelyek egész évben ki tudják szolgálni a környéken élőket. A jelenlegi tervek alapján egy 10x6x0,8m méretű, valamint egy 25x15x1,9m méretű medence kerül kialakításra. A tanuszodák egységes műszaki tartalommal, mintatervek alapján épülnek. A helyszínekről rendszeresen fotókat küldő és azokat a honlapon bemutató szolgáltatás kiépítése folyamatban van.

Gyáli tanuszoda építése

Gyálon a település lakóterületén nem messze a városi intézményekkel terhet új központtól épül a 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda, amely egy 6×10 méteres tanulómedencét is tartalmaz. A kisváros történeti építészetében található vakolatdíszes, hagyományos oromzatokat idéző főbejárat és burkolt tere az utca lakóházaival képez egységes megközelítést. Az épület nyári időszakban kinyitható oldalával strandfunkciókat is elláthat. Az önkormányzat a telek további részén a sportfunkcióhoz tökéletesen illeszkedő szabadidőparkot kíván létesíteni.

Csengeri tanuszoda építése

Csengeren a Makoveczi hagyományok előtt látványos bejárati építménnyel tisztelgő tanuszoda épület a település egyik legfontosabb terén kapott helyet. A hosszúkás tér lezárásaként, annak végpontjában helyezkedik el. Mögötte már strand és sportterületek találhatók, melyekkel együtt működve biztosított az épület kihasználtsága.

Putnoki tanuszoda építése

Putnok városában a „zöld mezős” beruházásként, üres telekre épülő tanuszoda a mintaterv alapesetét mutatja be. 25×15 méteres feszített víztükrű medencéje és 10x6m-es tanmedencéje a 80 cm-es vízmélységgel biztosítja a biztonságos úszásoktatás lehetőségét.

Dunakeszi tanuszoda építése

A tanuszoda számára kijelölt, kertvárosias, nagyrészt lakóházakkal körbevett terület egy iskolához közel helyezkedik el, ez megkönnyíti az úszásoktatás szervezését. Az épület egyszerű, a lakóházakhoz közelítő méretű bejárati tömegei szépen illeszkednek környezetükbe.

Törökszentmiklósi tanuszoda építése

Törökszentmiklóson a kisváros központjától nem messze, egy hangulatos lakóutcában biztosított helyet az önkormányzat az épülő 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszodának, amely egy 6×10 méteres tanulómedencét is tartalmaz. Az épület lakókörnyezetben való elhelyezése ideális lehetőséget biztosít, hogy a városi lakosság is könnyedén megközelíthesse, eljutasson a mindennapos testedzésének helyszínére, akár gyalogosan is. Az uszoda utca fronttól való visszahúzása, az épület előtt kialakuló térbővület az ifjúság részére találkozási pontként is funkcionálhat az edzések előtt.

Tolnai tanuszoda építése

A tolnai tanuszoda beruházás területén valamikor huszárlaktanya állt, karakteres építészeti arculatú tiszti és legénységi kaszárnyaépületekkel, istállókkal. Ezeket az elmúlt évtizedek példamutató városfejlesztési munkái során folyamatosan újította fel, alakította át és látta el új funkciókkal a város. Ma a klasszicizáló homlokzatú tisztiszállás felújított és kibővített épülete a városi gimnáziumnak ad otthont. A szintén patinás istálló épületek egyéb más közösségi funkciókkal gazdagodva, kulturális negyedet alakítanak, a lovarda épületéből pedig ma a kor igényeinek mindenben megfelelő sportcsarnok lett. Ebbe a méltó környezetbe kerül az új 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda, amely nem csak a gimnáziumon keresztül, hanem oldalról, egy önálló önkormányzati útról is megközelíthető lesz.

Sárbogárdi tanuszoda építése

Sárbogárdon a település sportközpontjában, a TAO támogatásból épülő tornacsarnok szomszédságában épül a 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda, amely egy 6×10 méteres tanulómedencét is tartalmaz. A kisváros történeti építészetében található látszótéglás, hagyományokat idéző főbejárat és burkolt tere a tornacsarnokkal képez egységes megközelítést. Az épület nyári időszakban kinyitható oldalával strandfunkciókat is elláthat.

Abádszalóki tanuszoda építése

Abádszalók Tisza-parti, üdülő-szabadidős részén, a meglévő kemping területén épül a 15×25 méteres feszített víztükrű tanuszoda, amely mind az iskolás gyermekek, mind a település lakosai számára könnyen megközelíthető, és gyönyörű fás környezetében szervesen kapcsolódik Abádszalók nyári strandéletéhez is. Az épület hangulatát a meglévő kemping alföldi, faoromfalas kialakítású kiszolgáló épületeihez igazították a tervezők.

Füzesgyarmati tanuszoda építése

Füzesgyarmat termálfürdőjével szerves egységet képező területen épül a 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda, amely egy 6×10 méteres tanulómedencét is tartalmaz. A tanuszoda a fürdő felől és önállóan is megközelíthető. Az újonnan tervezett épület arculatának kialakítása igazodik az ősfás területen fekvő fürdő építészeti jellegzetességeihez.

Edelényi tanuszoda építése

A Tanuszoda építészetileg követi a vele egy telken épült és nemrégiben felújított általános iskolát. Anyaghasználatában, léptékében nem próbál vetélkedni a nála jóval nagyobb épülettel, inkább kiegészíti, erősíti azt, sőt a későbbi összekötés lehetőségét is megadja. Bár az iskolával szerves egységként is működhet, önálló bejárata biztosítja a mindenkori független működés feltételeit.

Balassagyarmati tanuszoda építése

A 15×25 méteres, feszített víztükrű medencével tervezett tanuszoda utcai homlokzata a helyi népi építészeti hagyományokhoz igazodik. A szomszédos focipályával együtt ez az Ipoly-parti terület a település egyik sportközpontjává válhat egy hangulatos, természet közeli zöldövezetben.

Tokaji tanuszoda építése

Tokaj történelmi belvárosától megfelelő távolságra, a meglévő sportpályák és a város által kijelölt hosszú távú fejlesztési területen épül a 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda, amely egy 6×10 méteres tanulómedencét is tartalmaz. A típus épület megjelenését a környék építészeti hagyományait idéző mádi kőburkolat és az oromfalak egyedi kialakítása teszi helyivé.

Sümegi tanuszoda építése

A tanuszoda a város egykori strandterületén épül. A település hosszú távú tervei között szerepel a terület sport- és rekreációs területként való fejlesztése, és ennek az állami beruházásban megvalósuló tanuszoda első eleme lehet.

Mezőcsáti tanuszoda építése

A városi strand közvetlen szomszédságában épülő tanuszoda medencéje 15×25 méteres feszített víztükörrel tökéletesen kiegészíti a vizes sportra vágyó mezőcsátiak igényeit. A laza beépítésű parkos környezetben a nagyméretű uszodatér tömegét az öltöző szárnyak oromfalas kialakítása kisebb tömegekre bontja, így az épület szépen illeszkedik környezetébe.

Kemecsei tanuszoda építése

A Móricz Zsigmond utcában épülő tanuszoda a meglévő iskolával szemközti telken épül. A kialakult utcaképhez igazodva, de attól visszább húzott bejáratával az utcában egy kis teret képez. A nagyméretű uszodatér tömegét az öltöző szárnyak oromfalas kialakítása kisebb tömegekre bontja és ez által még inkább illeszti a kisvárosi utcaképbe.

Fehérgyarmati tanuszoda építése

Az új tanuszoda épület a városi strand mellett, annak kiegészítéseként szolgálja a közösséget. Az épület szerény, rejtett elhelyezésének megfelel egyszerű homlokzatképzése is. A vidék hagyományos gazdasági épületeinek gesztusaival dolgozó homlokzat szépen illeszkedik környezetébe.

Derecskei tanuszoda építése

A település sportközpontjában, a meglévő tornacsarnok szomszédságában épül a 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda, amely egy 6×10 méteres tanulómedencét is tartalmaz. A kisváros történeti építészetében található látszótéglás, századfordulás hagyományokat idéző főbejárat és az épület előtti burkolt tér a tornacsarnokkal képez egységes megközelítést. Az épület nyári időszakban kinyitható oldalával strandfunkciókat is elláthat.

Bélapátfalvai tanuszoda építése

A település főutcája mellett, a focipálya szomszédságában épül a 15×25 méteres, feszített víztükrű medencének és egy 6×10 méteres tanulómedencének is helyet adó tanuszoda. Bélapátfalva középkori templomának motívumaiból alakított főbejárata kölcsönöz egyedi arculatot az épületnek.

Szobi tanuszoda építése

A szobi tanuszoda a város hosszú távú, sport irányú fejlesztési elgondolásainak egyik eleme.  Az épület a Dunapart kajak-kenu sportra kihasznált területének világát színesíti, kerékpárúton is könnyen megközelíthető. A folyó közelsége miatt az épület a terepszintből jelentősen ki lesz emelve, az így kialakuló szabad területekre tárolók és parkolók kerültek.

Sásdi tanuszoda építése

A 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda telke közvetlenül a Polgármesteri Hivatal mellett található. Az új intézmény bejárati főhomlokzata az utcára jellemző látszótéglás épületekhez igazodik. A környezet gazdag növényvilága és a kedvező tájolás lehetőséget biztosít arra, hogy az oldalfalak megnyitásával nyáron strandként üzemeljen a tanuszoda.

Enying tanuszoda építése

A város szívében lévő rekreációs- és szabadidőpark ősfás területére kerül a 15×25 méteres feszített víztükrű tanuszoda, amely mind a gyerekek, mind a település számára könnyen megközelíthető, gyönyörű árnyas környezetben ad lehetőséget az egész éves sportolásra és a nyári üzemű strandélet kialakítására. Az épület építészeti megjelenését és anyaghasználatát a park egyéb más építményeivel összhangban alakítottuk ki.

Baktalórántházi tanuszoda építése

A kisváros központjától nem messze, a sportpálya szomszédságában épül a 15×25 méteres, feszített víztükrű tanuszoda, amely egy 6×10 méteres tanulómedencét is tartalmaz. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei látszótéglás és látszó faszerkezetes építészeti hagyományokat követő épület nyári időszakban kinyitható oldalával strandfunkciókat is elláthat.

[Gallery not found]

Előkészítés alatt álló tanuszoda projektek

Vajszlói tanuszoda építése

Az önkormányzat az iskola telkén, a közterületről önállóan is megközelíthető helyet biztosított 15×25 méteres, feszített víztükrű medencével és 6×10 méteres tanulómedencével is rendelkező tanuszodának.  Az épület a főutca jellemző földszintes beépítési arányaihoz bejárati tömegképzésével illeszkedik.

Pannonhalmi tanuszoda építése

Az új tanuszoda épület a városi általános iskola mellett, annak szinte kiegészítéseként szolgálja a közösséget, 15×25 méteres, feszített víztükrű nagymedencéje mellett egy 6×10 méteres tanulómedencével.

Budapest, 11. kerületi tanuszoda építése

A 15×25 méteres, feszített víztükrű medencével tervezett tanuszoda a városias környezet miatt a mintatervtől eltérő tömegalakítású, „monolitikusabb” épület lesz.

Iskolafejlesztések/tanteremszám bővítések

A program megvalósítás során 24 településen 24 iskolát érintően valósul meg tanteremszám bővítő fejlesztés. A helyszínek kiválasztásánál fontos volt a gyerekek jelenlegi, illetve a következő években várható létszáma, előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségek. Folyamatosan érkeznek a megkeresések az önkormányzatoktól, tankerületektől, hogy csatlakoznának az infrastruktúra-fejlesztő programhoz. Fontos cél, hogy a felújított termek bármelyik nyugat-európai ország hasonló méretű településén megállják a helyüket. Az ilyen és ehhez hasonló fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy a vidéken élő gyermekek ne kerüljenek már az általános iskolában versenyhátrányba a fővárosi vagy akár más uniós országok diákjaival szemben. A köznevelés infrastruktúra bővítő beruházások további részét képezik az iskolaépítések, amelyek közül 5 településen „zöld mezős” beruházás keretin belül új iskolák (Dunakeszin 24 tantermes általános iskola, Izsákon 24 tantermes általános iskola, Fertődön 8 tantermes általános iskola, Geszt 10 tantermes általános iskola, Budakeszin 11 tantermes általános iskola), 1 településen új tornaterem, (Budapest XII.ker, Kós Károly Ált. Isk.), 1 településen pedig óvoda (Szárföld) épül.

Kivitelezés alatt álló tanterem projektek

Biatorbágyon a 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6. szám alatti Sándor-Metternich Kastély felújításával és átépítésével egy 8 tantermes Általános Iskola kialakítása van folyamatban. A kivitelezés során a meglévő étkező helyiség felújítása is megtörténik.

Veresegyházon a 2112 Veresegyház, Újiskola u. 15. szám alatt egy 9 tantermes Általános Iskola épül, tornaszobával és a szükséges kiszolgáló helyiségekkel. Az újonnan épülő iskola nagy része ún. „zöldmezős” beruházásként épül. Budakalászon a 2011 Budakalász, Martinovics utca 9. szám alatti Szentistvántelepi Általános Iskola bővül 4 tanteremmel és a szükséges kiszolgálóhelyiségekkel. A fejlesztés során az iskola jelenlegi étkezője fölött egy új emelet épül, amelyben kialakításra kerül a 4 új tanterem. Erken a 3295 Erk, Fő tér 8. szám alatti ingatlanon egy 4 tantermes iskola kivitelezése folyik zöldmezős beruházásként. Az újonnan épülő iskolával párhuzamosan egy „A” típusú tornaterem kivitelezése is folyamatban van a településen.

Átadásra került fejlesztések

Első intézményi fejlesztésként Petőfiszálláson valósult meg. A településen található általános iskola 1 tanteremmel,1 csoportszobával, és a szükséges kiszolgáló helyiségekkel bővült mintegy 40 millió Ft támogatásból. Átadás: 2014. szeptember 23-án volt.

A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola új tagintézménye 10 tanteremmel, 2 csoportszobával, fejlesztőszobákkal, nevelő-tanácsadó szobákkal, egy melegítőkonyhával és étkezővel nyitotta meg kapuit a diákok és a pedagógusok előtt. Az intézmény a XXI. századi elvárásoknak megfelelően került átalakításra és teljes felújításra. A beruházás 286.798.351,- forint állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadás 2015. december 16-án zajlott.

A Nagykovácsi Általános Iskola fejlesztése során 2 új tanterem, továbbá a XXI. századi elvárásoknak is megfelelő étkező és melegítő konyha, valamint a szükséges kiszolgáló helyiségek kerültek kialakításra. A fejlesztés teljes egészében állami finanszírozásból valósult meg; költsége összesen bruttó 81.133.282,- Ft. Az ünnepélyes átadás 2015. szeptember 22.-én zajlott.

A Sződi Hunyadi János Általános Iskola 2 tanteremmel és kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztés eredményeképpen az újonnan megépülő épületrész közvetlenül a meglevő iskolaépülethez bővítményeként kapcsolódik. A beruházás 56.939.464,- forint állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadás 2015. szeptember 16-án zajlott.

A Dunakeszi Fazekas Mihály Általános Iskola 6 tanteremmel, új bejárati résszel és a hozzá kapcsolódó közösségi térrel,valamint kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztés eredményeképpen az újonnan megépült épületrész közvetlenül a meglevő iskolaépülethez bővítményeként kapcsolódik. A beruházás 208.127.684,- forint állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadás 2015. szeptember 15-én zajlott.

A Csanádpalotai Dér István Általános Iskola fejlesztése során felújításra került a településen egy használaton kívüli ingatlan. A volt óvoda épülete a beruház kapcsán teljesen megújult, kialakításra került 4 tanterem és a szükséges kiszolgáló helyiségek. A beruházás 14.045.181,- forint állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadás 2015. szeptember 10-én zajlott.

A Telki Pipacsvirág Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola bővítése során az intézmény 2 tanteremmel, csoportszobával és kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztés eredményeképpen az újonnan megépült épületrészek az emeleti szint bővítésével valósultak meg. A beruházás 67.849.561,- forint állami támogatásból készült el. 2015. szeptember 7-én ünnepélyes átadás keretei között vehették birtokba az iskola diákjai és pedagógusai az új tantermeket.

A Vácdukai Benedek Elek Tagiskola 3 tanteremmel és kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztés eredményeképpen az újonnan megépülő épületrész közvetlenül a meglevő iskolaépülethez bővítményeként kapcsolódik. A beruházás 98.894.626 forint állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadás augusztus 29-én zajlott.

Győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2 tanteremmel és kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztés során az intézmény mellett közvetlenül elhelyezkedő, egykori színházterem került átalakításra. A beruházás megvalósításával biztosítottá vált az épület akadálymentesítése. A projekt 20.813.552 forint állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadásra augusztus 29-én került sor.

Diósdon az Eötvös József Általános iskolában 2 tanterem, 1 csoportszoba és büfé helyiség került kialakításra a kapcsolódó kiszolgáló egységekkel, a meglévő épülethez történő közvetlen rácsatlakozással. A fejlesztés során telepített akadálymentes felvonónak köszönhetően a mozgásukban korlátozott diákok számára elérhetővé vált az intézmény teljes területe. A beruházás 125 millió Ft. állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadás 2015. április 7-én zajlott le.

Ecseren a 2233 Ecser, Rákóczi u. 1-3. szám alatti Ecser Laky Ilonka Általános Iskola 3 tanteremmel, 1 csoportszobával és a szükséges kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztés során az újonnan megépült épületrész közvetlenül a meglevő iskolaépület mellé, annak közvetlen összekötésével épült. A beruházás 101 202 808,- forint állami támogatásból valósult meg. Az ünnepélyes átadás 2016. augusztus 23-án zajlott.

Aranyosapátiban a Petőfi út 4 szám alatti Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája 3 tanteremmel és a szükséges kiszolgáló helyiségekkel bővült. A fejlesztés során az újonnan megépült épületrész közvetlenül a meglevő iskolaépület elé, annak összekötésével épült. A fejlesztés teljes egészében állami finanszírozásból valósult meg; költsége összesen bruttó 112 865 027,- Ft. Az ünnepélyes átadás 2016. augusztus 25-én zajlott.

Galéria

Előkészítés alatt álló tanterem projektek

A Győri Gárdonyi Géza Általános Iskolában tanteremszám bővítés valósul meg, aminek köszönhetően 3 db tanteremmel, a szükséges közlekedővel és kiszolgáló funkciókkal egészül ki az iskola. A fejlesztés során a meglevő Általános Iskola épülete egy új emelettel bővül.

A Mikepércs, Hunyadi János Általános Iskolában tanteremszám bővítés valósul meg, aminek köszönhetően 6 db tanteremmel, a szükséges közlekedővel és kiszolgáló funkciókkal egészül ki az iskola.

A Nagytarcsai Blaskovits Oszkár Általános Iskolában tanteremszám bővítés valósul meg, aminek köszönhetően 7 db tanteremmel, a szükséges közlekedővel és kiszolgáló funkciókkal továbbá egy korszerű melegítőkonyhával és étkezővel egészül ki az iskola.

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében Solymáron, a Bajcsy-Zsilinszky utca 30. szám alatt található Solymári Hunyadi Mátyás Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2 tanterem bővítése került meghatározásra. Az újonnan épülő iskola épületében 12 tanterem, 6 nyelvi terem, 3 egyéni foglalkoztató, gyógypedagógia terem, zsibongó, tanári egység, étkező konyhai ellátással, tárolási és egyéb ehhez szükséges kiszolgáló egységek épülnek meg.

A Vecsési Halmi Telepi Általános Iskolában tanteremszám bővítés valósul meg, aminek köszönhetően 4 db tanteremmel, a szükséges közlekedővel és kiszolgáló funkciókkal egészül ki az iskola. A beruházással az iskola jelenlegi épülete egy új emeletet kap.

Visegrádon a 2025 Visegrád, Rév u. 2. szám alatti visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola 8 tanteremmel és a szükséges kiszolgáló helyiségekkel bővül. A beruházás során a jelenlegi, ún. kisiskola épület lebontásra kerül és helyébe egy teljesen új iskolaépület épül. A fejlesztéssel együtt az iskola udvara is megújul.

Tornaterem építések

A Kormány számára prioritás a jövő nemzedékek egészséges fejlődésének, nevelésének támogatása, ezért elkötelezett amellett, hogy a köznevelésnek megfelelő infrastrukturális hátteret biztosítson és egyben kiemelt szándéka az európai színvonalú tornatermek létesítése, amelyek hosszú távon szolgálják az adott település oktatási feladatainak ellátását. A Program során az alábbi típusú létesítmények kerülnek megvalósításra:

  • Tornaszoba (TSZ): 12*24 méteres küzdőtérrel rendelkező – elsődleges átmozgatási, testnevelési funkcióval. 220 fő gyereklétszám alatti iskolák számára jelenthet megoldást a mindennapos testnevelésre.
  • A típus: 18*30 méteres pályával rendelkező tornaterem – alkalmas már kosárlabdára, röplabdára és teremfocira.
  • B típus: 25*30 méteres pályával rendelkező tornaterem – az előzőn felül alkalmas a kézilabdán kívül minden sportágra, emellett párhuzamosan két osztály számára lehet a teremben testnevelés órát tartani.
  • C típus: 25*45 méteres pályával rendelkező tornaterem – fentieken felül szabványos kézilabda és futsal pályával. 3 osztály párhuzamos testnevelés órájának megtartására alkalmas.

A programmegvalósítás első ütemében 2 db. tornaszoba 13 db. “A”, 6 db “B”, 4 db “C” típusú tornaterem tervezését végzi a Nemzeti Sportközpontok. Az első ütem bekerülési költsége 7587 millió Ft.

Csanádpalota "A" típusú tornaterem építése

A csanádpalotai tornaterem-beruházást 2016. augusztus 19-én adták át.

A fejlesztés közel 210 millió forint költségvetési forrásból épült a Dér István Általános Iskola diákjai számára. A beruházáshoz az önkormányzatnak nem kellett önrészt biztosítania. „A” típusú 25X30 méteres tornaterem kialakítása valósult meg. A tornacsarnok nemcsak a mindennapos testnevelési órák helyszínéül szolgálhat, hanem alkalmas kosárlabdázásra, röplabdázásra és teremfocira is. A tornaterem az oktatási intézmény két tornaszobáját és sportudvarát egészíti ki, igény szerint az iskolával való összekapcsolása is bármikor megoldható.

Dunaalmás "A" típusú tornaterem építése

Komárom-Esztergom megyében Dunaalmáson, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretein belül, a Csokonai Általános Iskola fejlesztés során egy „A” típusú, 18×30 méteres pályával rendelkező tornaterem épül, amely kosárlabdázásra, röplabdázásra és teremfocira is alkalmas. Az épület a meglévő sportpálya és az iskola oktatási szárnya között helyezkedik el. Közterületi kapcsolata alkalmassá teszi – a köznevelési funkció ellátásán túl – a település köz- és sport életének kiszolgálására.

Báránd tornaszoba építése

Báránd tornaszoba építése Hajdu-Bihar megyében Bárándon, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretein belül, a Sári Gusztáv Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Raffay Lajos Tagiskolájában, egy 12×24 méteres tornaszoba kialakítása valósul meg. Az új létesítmény a diákok számára a jelenlegi iskola épületéből közvetlenül elérhető, azonban a Fő út felőli bejárat kialakításával lehetőség van arra, hogy a település kisebb rendezvények megtartására is használhassa.

Görgeteg tornaszoba építése

Somogy megyében Görgetegen, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretein belül, a Görgetegi Általános Iskola hátsó kertjében épül fel a 12×24 méteres tornaszoba, a meglévő növényállomány és sportudvar megtartása mellett. A megépülő tornaszoba, csarnok szertár egysége képes a külső sportéletet is kiszolgálni.

Kaba "B" típusú tornaterem építése

Kaba „B” típusú tornaterem építése A beruházás tárgya a 25×30 m belméretű, 7,15 m szabad belmagasságú tornaterem és hozzá tartozó földszintes kiszolgáló épületrész. A küzdőtér csarnok nyeregtetős, a bejárati oldalon visszahúzott oromfallal, mely a könnyedebb megjelenést hivatott szolgálni. A küzdőtér függönnyel kettéosztható, így párhuzamos oktatást is lehetővé tesz. A tornaterem építésének helyszínén a Sári Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola működik.

Pázmánd "C" típusú tornaterem építése

A „C” típusú tornaterem a Jezsuita rendházból kialakított iskola épülete mögött húzódik. A rendház határozott tömege komolyságot, fegyelmezettséget sugall, a terv ezt a hangulatot folytatja. A terület jelentős lejtése meghatározta az épület telepítését. Az ősfás előkertnek köszönhetően a hatalmas épülettömeg nem vetekszik az iskola nemes épületével. A tornaterem építésének helyszínén a Kempelen Farkas Általános Iskola működik.

Nyírbogát "B" típusú tornaterem építése

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírbátori járásban, Nyírbogáton valósul meg a „B” típusú tornaterem a köznevelési infrastruktúra-bővítő beruházások egyik következő állomásaként. A több mint ezer négyzetméteres tornaterem a nyírbogáti diákoknak is lehetőséget kínál majd arra, hogy megszeressék a testmozgást, és kitartó munkával élsportolók lehessenek. A település központjába elhelyezkedő iskola telken épül fel a 25X30 méteres tornaterem. A település szerkezete biztosítja, hogy az iskolaépületek (oktatás, étkező), valamint a már meglévő sport és rekreációs terület (műfüves pálya), valamint az új tornaterem a használók számára védett útvonalon megközelíthető legyen.

Erk "A" típusú tornaterem és 4 db. tanterem építés

Az „A” típusú tornaterem az iskola telkén nem fér el, attól nem messze, külön telekre került. Ez az oktatás szempontjából nem ideális körülmény, viszont megkönnyíti az oktatási időn túli kihasználást, önálló megközelítést, így a tornaterem közösségi funkciókat is el tud látni. A 18×30 méteres küzdőtérhez 2 öltözőblokk és tanári öltöző csatlakozik. A tornaterem telkén az iskola bővítéseként 4 új tanterem is épül.

Andocs "B" típusú tornaterem építése

Somogy megyében, Andocson a település központjába elhelyezkedő Szent Ferenc Általános Iskola telkén épül fel a 25X30 méteres tornaterem. A terület geodéziai adatságai ellenére az iskola és a csarnok építészeti, alaprajzi, szerkezeti kapcsolata biztosított. A sportudvar részeként nemrégiben megépült műfüves pálya néhány tereplépcsővel közelíthető meg. A beruházás részeként az Önkormányzat az iskola évtizedes parkolási hiányosságát is megoldja a sportcsarnok melletti telekrészen.

Érd "B" típusú tornaterem építése

Pest megyében, Érden a Vörösmarty Mihály Gimnázium telkén kapott helyet a „B” típusú 25*30 méteres pályával rendelkező, 2 felé osztható tornaterem. A kiemelkedő építészeti színvonalú iskola mellé tervezett épület jelentősen eltér a Nemzeti Sportközpontok mintatervétől a környezeti adottságoknak köszönhetően. Az erős építészeti karakterű iskola és a területen kialakult nagy szintkülönbség miatt az új épület süllyesztett kiszolgáló zónával rendelkezik, összekötése az iskolával egy fedett-nyitott átjárón lehetséges.

Gárdony "C" típusú tornaterem építése

Fejér megyében, Gárdonyban egy jelenleg elhanyagolt ipari jellegű terület rekonstrukciójának első eleme, elindítója lehet az új, „C” típusú 25*45 méteres pályával rendelkező 3 felé osztható tornaterem. A temető szomszédságában új települési alközpont gondolata fogalmazódott meg, ennek megfelelő a tornaterem elhelyezése és homlokzatképzése. Jó közterületi kapcsolatának köszönhetően a tornaterem az iskola igényein túl képes a település egyéb közösségi és sport igényeinek is eleget tenni.

Kistarcsa "C" típusú tornaterem építése

Pest megyében, Kistarcsán a Simándy József Általános Iskola sportudvarán épül fel az egyedi tervezésű, 3 részre osztható „C” típusú tornaterem az iskolaépület bővítéseként. A csarnokszerkezetű épület és hozzá tartozó kiszolgáló helyiségek nem csak az Iskola aulájából, hanem önálló, akadálymentesített bejáraton keresztül is megközelíthetőek lesznek, lehetőséget biztosítva az oktatási időn kívüli sportolásra, akár mozgáskorlátozottak számára is.

Nagyberény "A" típusú tornaterem építése

Somogy megyében, Nagyberényben a település központjába elhelyezkedő Dr. Faust Miklós Általános Iskola telkén épül fel a 18X30 méteres tornaterem, a sportudvaron. A két épület fizikai összekötése egy fedett, de nyitott nyaktagon keresztül megoldott. A kistelepülés számára rendkívül fontos a csarnoktér más irányú hasznosítása is, mert hasonló méretű, befogadóképességű épülete nincs évtizedek óta. Ezért az épület önálló megközelítése is biztosított.

Szomód "A" típusú tornaterem építése

Komárom-Esztergom megyében, Szomódon az Íriszkert Általános Iskola telkén helyezkedik el az „A” típusú, 18×30 méteres küzdőtérrel rendelkező tornaterem. A tágas iskolaudvart az új épület nem zavarja, szintben azzal közel azonos, a nagy belmagasságú küzdőtér nagyobb tömegét így az utca felől csökkenteni lehetett. A bejárat építészeti vonásai a környéken több helyütt megtalálható „füles” oromzatok világát idézik.

Bogyiszló "A" típusú tornaterem építése

Tolna megyében, Bogyiszlón a település sportpályáján épül fel a 18X30 méteres tornaterem, a műfüves edző, és nagyméretű futballpályák mellett. Az épület építészeti megjelenését a településre oly jellemző lábakra állított górék lécvázassága adja. A tornaterem nemcsak a mindennapos testnevelésórák helyszínéül szolgál, hanem alkalmas lesz olyan teremsportokra is, mint a kosárlabda, röplabda vagy teremfoci. A létesítmény oktatási időn kívül szélesebb közönség kiszolgálására is lehetőséget biztosít. Az épület az iskolai sport számára is felhasználható a két épület között néhány száz méter van csupán.

Nagyrábé "A" típusú tornaterem építése

Nagyrábé általános iskolája is részese annak a beruházás-sorozatnak, amelyet a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében tornaterem-, tanuszoda- és tanteremépítések zajlanak.

A fejlesztések központi szerepet játszanak a település életében, hiszen a tornatermek a mindennapos testnevelésórák megtartásán túl – oktatási időn kívül – szélesebb közönség számára is hozzáférhetőek lesznek.

A beruházás tárgya a 18×30 m belméretű, 7,20 m szabad belmagasságú tornacsarnok és hozzá tartozó földszintes kiszolgáló épületrész, valamint kapcsolódó közműfejlesztés építése. A kiszolgáló területen tanári és 1-1 különnemű tanulói öltözőblokk található, valamint a tornaszerek, a padlóvédő burkolat, valamint a takarítószerek tárolására szolgáló tér, elsősegély szoba és az előtérhez kapcsolódóan férfi illetve akadálymentes és női wc, ezen kívül külső megközelítésű gépészeti tér.

Az „A” típusú tornaterem az iskolaépület és egy fasor között épül. Telepítésében a település hátsókerti vonalában helyezkedik el. Az iskola és óvoda épület kialakított térségből nyílik a tornaterem bejárata. Az alacsony, egyszintes épületek által övezett udvar az oktatási létesítmény dísztere is egyben.

Sárrétudvari „A” típusú tornaterem építése

Sárrétudvari, Hajdú-Bihar megyében, a Püspökladányi járásban található. A Nagyközség kiemelten kezeli fejlesztéseit, amelynek jelenleg a tornaterem beruházás is része. A 3000 fős településen, a Széchényi és Kossuth  utcája által határolt tömbbelsőben, az iskola mögötti területen épül az „A” típusú tornaterem. Az épület kialakítása, homlokzatképzése illeszkedik a település épített, helyi hagyományaihoz. A 18×30 méretű, kosárlabda pálya méretű tornateremhez nemenként 1-1 öltözőblokk és tanári öltöző csatlakozik.

Konyár "B" típusú tornaterem építése

Hajdú-Bihar megyében Konyáron, a Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Konyári  II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolája, egy „B” típusú tornateremmel bővül. A beruházás során egy 25×30 m belméretű, 7,15 m szabad belmagasságú tornaterem, és az ehhez tartozó földszintes kiszolgáló épületrész épül, a kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel (pld.: tanári és 2-2 különnemű tanulói öltözőblokk, a tornaszerek, a padlóvédő burkolat, és a takarítószerek tárolására szolgáló tér, elsősegély szoba). A küzdőtér függönnyel kettéosztható, így párhuzamos oktatást is lehetővé tesz. A gyönyörű, klasszicista, műemlék református templom szomszédságában, a település rendezvény terén épül a 25×30 méteres tornaterem a meglévő iskola közvetlen közelében.

Zichyújfalu "A" típusú tornaterem építése

Fejér megyében, Zichyújfalun az „A” típusú, 18×30 méteres küzdőtérrel rendelkező tornaterem az iskola telkén helyezkedik el. A nagy belmagasságú küzdőtér nagyobb tömegét a családi házas környezetének léptékére az egyszintes öltöző és bejárati rész illeszti.  A közművesítettség hiányosságai miatt a beruházás új szennyvíztározó építését teszi szükségessé.

Dabas Tornaterem

Pest megyében, Dabason a település központjába elhelyezkedő Táncsics Mihály Gimnázium fejlesztési területeként kialakuló telekrészen épül fel a 25X45 méteres tornaterem. Az építészi karakterjegyek igazodnak a városi sportcsarnokéhoz, az együttláthatóság miatt. Az épülethez a diákok védett, biztonságos, az intézmény számára fenntartott gyalogos magán úton juthatnak el.

Tiszabő „B” típusú tornaterem

Jász-Nagykun-Szolnok megyében Tiszabőn, a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretein belül épül egy „B” típusú tornaterem, amely Tiszabő, Május 1. u. 8. szám alatt található. Az Ingatlanon a Tiszabői Általános Iskola tornaterme fog működni. Közvetlenül a Tisza-parti gát mellett, a meglévő iskolával szembeni nagyméretű sporttelken épül a 24×30 méteres tornaterem, amely 7,15 m szabad belmagasságú. A küzdőtér függönnyel kettéosztható, így párhuzamos oktatást is lehetővé tesz. Homlokzati kialakítása a roma naiv festészet színvilágát idézi, játékos színes kialakításával.

[Gallery not found]

Hejőpapi „A” típusú tornaterem

Hejőpapi község, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Mezőcsáti járásában található. A köznevelés infrastruktúra-fejlesztés alapvető feltételeinek biztosítása érdekében tornateremmel bővül a helység iskolája, amely a mindennapos testnevelés feltételeinek megteremtését teszi lehetővé. A település központjában elhelyezkedő, iskolától néhány száz méterre lévő új önálló telken épül fel a 18X30 méteres tornaterem. A telken jelenleg egy helyi védettségű, önkormányzat tulajdonában álló értékes épület áll. A település kötelezettségeket vállalt épülete felújítására és községi könyvtárként való üzemeltetésre. A tornaterem a telek hátsó részében épül fel, bejárata igazodik a védett épület építészeti megjelenéséhez, arányrendszeréhez, anyaghasználatához.

[Gallery not found]

Tiszatarján „A” típusú tornaterem

A települést a Középső- Tisza vidékén, a Tisza jobb partján a Tiszaújváros – Mezőcsát közötti úthoz csatlakozva lehet elérni. Tiszatarjánon, a Mezőcsáti Általános Iskola Édes Gergely Tagiskolája, a köznevelés infrastruktúra-fejlesztés keretein belül tornateremmel bővül. Az „A” típusú, 18×30 méteres küzdőtérrel rendelkező tornaterem az iskola telkén helyezkedik el. A jelenleg tágas iskolaudvart az új épület leszűkíti, és egyben le is zárja, így a tornaterem és a régi iskola között kialakuló tér rendezvények tartására is alkalmas lehet. A nagy belmagasságú küzdőtér nagyobb tömegét a családi házas környezetének léptékére az egyszintes öltöző és bejárati rész illeszti.

[Gallery not found]

Szerep

Hajdú-Bihar megyében az 1600 fős Szerepen a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretein belül épül az új tornaterem. Az épület közvetlenül az iskola mellett kapott helyet. A Rácz Béla utca felől megnyitott „A” típusú tornaterem a jellegzetes alföldi épülettípusként kialakított általános iskolával párhuzamos tetőállással telepített. A nagy tömegű csarnoképület léptékét az iskola felé kialakított, a településre jellemző boltozatos melléktömeg oldja. A 18×30 méteres küzdőtérhez 2 öltözőblokk és tanári öltöző csatlakozik. Az új tornacsarnok és az iskolaépület egységében tükrözi a hely hagyományait.

Előkészítés alatt álló tornaterem projektek

Szécsény  “A”  típusú tornaterem

a beruházás során egy „A” típusú, 18×30 m belméretű, 7,20 m szabad belmagasságú tornaterem és ehhez tartozó földszintes kiszolgáló épületrész épül, a kapcsolódó kiszolgáló helyiségekkel. A beruházás a Szécsény, Rákóczy út 90. szám alatt működő II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium ingatlanán valósul meg, lehetőséget biztosítva így az ott tanuló diákoknak a mindennapos testnevelésre.