Nemzeti Sportközpontok

Tavasszal kezdődhet a Nemzeti Kézilabda Akadémia építése

Új sportcsarnok és bentlakásos iskola is épül Balatonbogláron – már jövő tavasszal elkezdődhet a Nemzeti Kézilabda Akadémia kivitelezése.  Vígh László kormánybiztos kiemelte: a sport valóban stratégiai ágazat Magyarországon, és erről nem csak beszél, hanem tesz is érte a kormány.

Csütörtök délelőtt jelentették be Balatonbogláron az önkormányzat, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Nemzeti Sportközpontok képviselői, hogy már jövő tavasszal elkezdődhet a Nemzeti Kézilabda Akadémia építése. A beruházás megvalósulása érdekében egy – korábbi – MÁV-üdülőt az MNV Zrt. ingyenesen a város tulajdonába adott át.

Az akadémia létesítményei két egymáshoz közeli, de különálló telken állnak majd. Az egyik helyszínen új, nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas sportcsarnok épül, amelyben három szabvány méretű kézilabda-pálya is elfér. Edzések idején függönnyel választják el egymástól a három pályát, rangos mérkőzések rendezése esetén pedig a két szélső pálya helyén mobil lelátót építenek, amelyen összesen 2500 szurkoló foglalhat helyet. A csarnok melletti fejépületbe kerülnek az öltözők és a kiszolgáló helyiségek.

A sportcsarnoktól nem messze épül fel a kézilabda akadémia központi épülete, ahol a növendékek elszállásolására és kiszolgálására lesz lehetőség.

A kivitelezés tavasszal kezdődhet, és első ütemben a csarnok készülhet el, akár már 2014 végén, majd a központi épület 2015 első felében. A beruházás mintegy nettó 3,8 milliárd forintba kerül.

Vígh László kormánybiztos, az építtető Nemzeti Sportközpontok vezetője emlékeztetett rá, hogy az utóbbi hónapokban számtalan olyan döntés született, amelyik kulcsfontosságú a magyar sport és a magyar fiatalok szempontjából.

„Szerencsére nem csak beszélünk arról, hogy a sport stratégiai ágazat, hanem teszünk is érte, hogy így legyen. Ez a beruházás egy újabb fontos lépés annak érdekében, hogy a sportlétesítmény-fejlesztés területén ledolgozzuk az elmúlt évtizedek lemaradását. Azt gondolom, hogy aki az elmúlt években látta a női vagy férfi BL-csapataink mérkőzéseit, esetleg a válogatottnak szorított valamelyik világversenyen, azok egyetértenek velem, hogy ez a sportág megérdemli a világszínvonalú edzőbázist” – mondta Vígh László. A kormánybiztos azt is hozzátette: az egész országban sorra indulnak az újabb és újabb sportcélú beruházások, hiszen a 16 kiemelt sportág létesítmény-fejlesztésére is több mint 4 milliárd forint jut a következő években.

Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke szerint csak az infrastruktúra fejlesztésével garantálható, hogy a magyar kézilabda a világ élvonalában maradjon.

„Amikor a Nemzeti Kézilabda Akadémiára gondolok, leginkább a tokiói olimpia jut eszembe. Nagyon remélem, hogy hét év múlva mind a női, mind a férfi válogatottunk ott lesz az ötkarikás játékokon, soraiban olyan játékosokkal, akik a Nemzeti Kézilabda Akadémián pallérozódtak” – tette hozzá Vetési Iván.