Épül a Tüskecsarnok

Friss hírek a 16 éve félkész állapotban lévő sportcsarnok építéséről

Megjelent a Tüskecsarnok építésének közbeszerzési felhívása

Jövő tavaszra fejeződhet be a 16 éve félkészen álló csarnok építése. A multifunkcionális létesítményt a profi versenyzők mellett szabadidős sportolók is használhatják.

Kemény Dénes: 25-30 éves problémát old meg a Tüskecsarnok melletti uszoda

Óriási szükség van arra, hogy a Tüskecsarnok mellé tervezett uszoda megépüljön – hangsúlyozta Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke, miután találkozott Vígh Lászlóval. A kormánybiztos rendszeresen egyeztet a beruházásokról az érintett sportági szakszövetségek irányítóival, Kemény Dénes pedig ezúttal is megerősítette, hogy a többfunkciós uszoda kiváló lehetőséget nyújt majd az utánpótlás-képzésre.

Újabb döntés a Tüskecsarnok melletti uszodafejlesztésről

Kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a Budapest XI. kerületében lévő Tüskecsarnok beruházásához kapcsolódó uszodafejlesztéssel összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket, és kijelölte az eljáró hatóságokat a Magyar Közlönyben pénteken megjelent rendeletében.

Uszoda épül a Tüskecsarnok mellé

A Tüskecsarnok mellett egy nagymedencés uszoda építéséről döntött a kormány – jelentette be Vígh László kormánybiztos és Giró-Szász András kormányszóvivő. A beruházással Magyarország legmodernebb és csaknem húsz sportág befogadására alkalmas sportkomplexuma jön létre.

Iskolaigazgatók és testnevelő tanárok ismerhették meg az épülő Tüskecsarnokot

A XI. kerületi iskolák vezetőinek és testnevelő tanárainak mutatta meg az épülő Tüskecsarnokot Vígh László kormánybiztos és Simicskó István, sportért felelős államtitkár, Újbuda országgyűlési képviselője.

Nem akadályozza a Tüskecsarnok építése az ELTE és a BME hallgatóinak sportolását

A lágymányosi Tüskecsarnok építésének előkészítéséről és az egyetemi sporttelepek vagyonkezeléséről egyeztetett egymással az ELTE és a BME rektora, valamint az EMMI, az MNV Zrt, és a beruházást lebonyolító Nemzeti Sportközpontok képviselője. Egyetértettek abban, hogy a tanulók érdekét az szolgálja leginkább, ha a Tüskecsarnok a lehető legrövidebb időn belül elkészül, ám az építkezés előkészítése és a kivitelezés nem zavarhatja a két egyetem mintegy 50 ezer főnyi hallgatóságának sportolását.

Fontos kérdések és válaszok az ideiglenes jégpályáról

Sokakat érdekel, hogy meddig marad a jégpálya a félkész Tüskecsarnokban: 2013. február 28-ig biztosan!

Egyeztetés az egyetemi és főiskolai sport képviselőivel

Vígh László kormánybiztos a sportági szakszövetségek képviselői után ezúttal a Magyar Egyetemi- és Főiskolai Sportszövetség elnökével, valamint a Tüskecsarnokkal szomszédos felsőoktatási intézmények delegáltjaival egyeztetett a sportlétesítmény kialakításáról.

Sportszövetségek vezetőivel egyeztetett a kormánybiztos a Tüskecsarnokról

Május végéig várja a Nemzeti Sportközpontok a sportszövetségek javaslatait, kéréseit a Tüskecsarnok végleges kialakításával kapcsolatban. A cél, hogy a lehető legtöbb hazai és nemzetközi sportesemény megrendezésére alkalmas legyen a létesítmény.

Jégpálya nyílt Budapesten a kánikulai melegben

16 éves kényszerszünet után végre birtokba vehették a sportoló gyerekek és felnőttek a lágymányosi Tüskecsarnokot. A multifunkciós sportlétesítmény építésének folytatásáról március végén döntött a kormány, a munkák 2014-re fejeződnek be.

Elkezdődött a Tüskecsarnok tervezése

A beruházó Nemzeti Sportközpontok szerzői jog alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként szerződést kötött a Tüskecsarnok tervezőjével. A kiviteli terv elkészítésének határideje 2012 októbere, a 16 éve félkész állapotban lévő sportcsarnok építése 2014-re fejeződik be.

2014-re elkészül a Tüskecsarnok

Végre megoldódik egy 16 éves probléma: a kormány döntése értelmében 2014-ig befejeződik a budai Tüskecsarnok építése.